Nagyon szeretek biciklizni! Éppen ezért tudom, hogy mik a korlátaim. Egy bringás futár sokkal jobban biciklizik nálam. Nem hiszek abban, hogy a fővárosi utak többsége alkalmas hely a kerékpározásra. Ráadásul a hétvégi bringások többsége akkora durung (direkt nem bunkót írok - annak legalább feje van, s így esélye a gondolkodásra!) hogy elképesztő. Az csak egy dolog, hogy nem tudnak biciklizni! 

A kerékpározás klassz dolog. Vidéken szívesen bringázok, hiszen vannak rendes bringautak, vannak kisebb utcák, amerre menni lehet, és van kultúrája a kerékpározásnak. Érdekes módon, ott sosem találtam még életunt vesedonorokat a legfőbb utca közepén a belső sávba sorolva, azon megfontolásból, hogy majd két kilométer múlva balra lehessen kanyarodni.

A budapesti bringásokkal azonban tele van a bugyrom. Az ötéves lányomat mát röbbször sodorták az életveszély szélére egyszerűen úgy, hogy a járdán száguldanak ezerrel, s nem figyelnek a kapualjból kilépőkre. A kutyámat egyszer elütötte egy ilyen lelkes bicajos aktivista, szerencsére egyiküknek sem lett komoly baja. Szegény kutyám éppen a kutyafuttatón futott. Szegény biciklis pedig csak kikerült egy huplit a bringaúton - a kerülő már a kutyafuttató volt. Akkor kezdtem gondolkodni azon, melyik idegbajos bürokrata tette egymás mellé a kutyafuttatót és a bringautat. (Arról ne is beszéljünk, hogy minden rendes kutyafalka megkergeti a drótszamarat!)

A főváros ugyanis ehhez hasonló, remek kerékpározási opciókkal van tele. A bringautak többségét olyan lúzerek tervezték, akik életükben utoljára a triciklin ültek, szerintem azon is visszafelé.

Néhány rossz péda, messze a teljesség igénye nélkül:
Az Andrássy úti bringaút halálos, ugyanis az anyósülésről kipattanó egyszerű utas nem is számít a háta mögül érkező kerékpárosra. A kerékpáros sem számít a kinyíló ajtóra.
A Karinthy frigyes úton a bringaút használhatatlan, hiszen a mellé épített bazi magas útpadka igazi buktató. Erre a rohadt magas padkára azért volt elengedhetetlenül szükség, mert a környéki lakosoktól elvettek egy sor parkolóhelyet, és kialakítottak pár sivár kutyaszaratóvá avanzsált, eredetileg valami parkszerűségnek szánt valamit. Most a környék ronda és élhetetlen, rádásul a bringások a járdán mennek. (Vagy a villamos síneken, ami a másik életveszély)
A városban többhelyen egyszerűen felfestettek az aszfaltra egy sárga csíkot, hogy mostanól az bicikliút - ezzel elintézettnek tekintették a dolgot.

A fővárosi utak többsége azonban egyáltalán nem tartalmaz semmilyen kerékpározási opciót. Ennek ellenére a sok vakegér kirajzik az útra, és töretlen-töketlen lelkesedéssel biciklizik. Ha csak saját életét veszélyezteti, azt még megértem - az emo korában divatos dolog a könnyű öngyilkosság. Azt az "anyát" azonban, aki hosszú szoknyában, láncvédő nélkül, elöl-hátul egy-egy gyereket egyensúlyozva élménybiciklizett a kora reggeli csúcsban a Bartók Béla úton, kedvem lett volna néhány tisztességes sallerral jobb belátásra bíni. A gyerekek életét veszélyeztetni ugyanis nem ugyanaz.

Vasárnap extrém sok vasárnapi kerékpáros volt az utakon. Először a 80 éves apukámat küldték melegebb éghajlatra, mivel nem tudott kipattanni a kocsiból, s a kerékpározás bajnokának ki kellett kerülni a nyitott kocsiajtót. Aztán rá 3 percre az egyenesen és lassan sétáló kutyát ütötték el majdnem a járdán. Aztán rá félpeccel kishíján engem. Szintén a járdán, a kapualjból kilépve. Aztán a kocsiba ülve úgy vágott be elém egy negyedik szerencsétlen, hogy satura kellett fékeznem. Mindezt 300 méteren és 5 percen belül! Akkor elszakadt az agyamban a bringalánc, s tényleg melegebb éghajlatra küldtem a szerencsétlen ijedt, vasárnapi kerékpáros szőke lányt.

Kedves Rosszul Kerékpározó Emberek! Kerékpározzatok a zöldben, a külvárosban, meg mindenütt, ahol lehet! Ne veszélyeztessétek a mi életünket, épségünket, ha már a sajátotokat kiteszitek a fővárosi kerékpározásnak! Tegyétek bicajotokat hévre, autóra, s menjetek élvezni a bringázás örömeit! S hagyjátok élve a kiskutyákat, gyerekeket, anyukákat, bácsikákat és nénikéket! (A fanatikus beszólós bringabuziknak pedig üzenem: NEM RÓLATOK van szó. Ti ugyanis tudtok bringázni, vigyázni magatokra és ismeritek a megfelelő ösvényeket, ahol az autósok minimális bosszantásával, a gyalogosokat kikerülve, épen és egészségben eljuttok a célig. Ti JÓK vagytok fővárosi bringázásban!) 

Hogy ennek meg mi köze a tárgyalási technikákhoz? Csupán annyi, hogy az Utcamacskák türelme is véges!